Hello Világ!

Újra blogolás? Naná! Öngondoskodás újratöltve!

Ha 10 éve kérdezett volna valaki, akkor azt mondom, hogy feketeöves blogoló vagyok, de azóta már mindent letöröltem egy rosszabb pillanatomban.

Azzal kezdeném, ha nincsen öngondoskodás, akkor nincsen semmi!

Nem szeretem a végletes megfogalmazásokat, de szerintem ez a mondat igaz.
Az öngondoskodás számomra nem az anyagi öngondoskodást jelenti most, hanem azokat a formáit, amikor magamért teszek testileg és lelkileg. De minderről majd később, most örömködök, hogy újra blogolok! 🙂

Elsős gimnazista koromban kezdtem el blogolni. „Blog a Vizilóhoz” volt a neve, blog.hu-n, majd a blogspot.hu-n. Rég volt, tán igaz sem volt. Aztán 11 évvel ezelőtt jött egy nagyobb zűr az életünkben és a gondok érkezésével mentek a blogon gyűjtött képek és szavak. (Lementettem amúgy magamnak előtte az egészet és őrzöm valahol). Írtam mindenről: utazások, gasztronómia, barátok, események, születésnapok és könyvélmények, testi és lelki dolgokról. Tehát a világomról.

Azóta hiányzik, mert nagyon szerettem és a mindennapjaim része volt, hogy készüljön egy fotó a blogra a kis digitális fényképezőmmel, amit át kell töltenem az asztali gépre. Majd leírjam, hogy mi történt velem, hogy mi történt velünk. Az első komolyabb párkapcsolatom is végig lehetett ott követni az összeköltözéstől, a szakításig. Írtam veszteségekről és örömökről.

Arról, hogy az egyik legfontosabb barátnőm Amerikába költözött. Meghalt egy barátunk. Eltemettük a kiskutyám. A születésnapjaimról és a társaságokról, amikre tartoztam. A táncról. Majd az első nagy utazásainkról, így írtam sokat Japánról, Gran Canariáról, Új-Zélandról. Arról, hogy felautóztunk Budapestről Helsinkibe, majd egy másik alkalommal leautóztunk Szicíliába.

Arról, hogy az egyik legfontosabb barátnőm Amerikába költözött. Meghalt egy barátunk. Eltemettük a kiskutyám. A születésnapjaimról és a társaságokról, amikre tartoztam. A táncról. Majd az első nagy utazásainkról, így írtam sokat Japánról, Gran Canariáról, Új-Zélandról. Arról, hogy felautóztunk Budapestről Helsinkibe, majd egy másik alkalommal leautóztunk Szicíliába.

Kiköltöztünk autóval, majd komppal GranCanariára. Nem volt hiánya tartalomból. Aztán megérkezett az Instagram és én már 11 éve ott osztom meg az életem mindenkivel, majd azon az amerikai úton, amikor kicsit összeomlott az életünk, én letöröltem a blogom és minden emlékem a nyilvánosság elől. Sokszor gondolok rá, hogy jó lenne visszaolvasni. 🙂

A blogolás egyfajta öngondoskodás, mintha egy naplót vezetnék, ami publikus. Reflektálás a történésekre, végiggondolni újra az eseményeket, átélni újra érzéseket és elfogadni mindent, ami megtörtént úgy, hogy megtörtént. Az öngondoskodás persze ezer már dolog is lehet és majd érintem is az öngondoskodás formáit.

Szóval én most újra itt és most nem a Vizilóhoz írok, hanem magamnak és neked: öngondoskodásról, önszeretetről, fejlődésről, kedvességről és mosolyokról, közösségről és stresszkezelésről.

Jó, hogy itt vagy! Jó, hogy van egy petty időd magadra!